740 lóerős szupergyors kabrió érkezett a Lamborghinitől
Ezzel az olasz sportkocsival akár nyitott tető mellett is igen komoly tempóval lehet száguldani.
Ezzel az olasz sportkocsival akár nyitott tető mellett is igen komoly tempóval lehet száguldani.
A bajor gyártó Frankfurtban tárja a nagyközönség elé hatalmas új divatterepjáróját.
A brit autómárka ezúttal csak és kizárólag a sportos menetteljesítményekre fókuszált. No és persze az abszolút egyedi külcsínre.
Nem éppen tegnap jelentették be a modellt, de még mindig nem fogy ki belőle a lendület.
Megannyi kiszivárgást és kedvcsinálót követően most végre hivatalos formában is bemutatkozott a japán gyártó új elektromos autója.
A stuttgarti csillagos márka a normál S-osztályt követően a kétajtós modellek ráncait is felvarrta.
A Volkswagen konszern spanyol márkájának még sosem volt ennyire erős modellje.
Ezzel a szupererős német sportkocsival akár bőven 300 feletti tempóval is száguldhatunk.
A Daimler ezzel az autóval vetíti előre, hogy milyen lesz a városi közlekedés néhány év múlva.
Frankfurtban már élőben is megtekinthető lesz a brit márka lokálisan nulla károsanyag-kibocsátású divatos kisautója.
A brit luxusmárka tervezői bebizonyították, hogy még mindig nem felejtettek el szép autót rajzolni.
A német gyártó azt állítja, hogy eddig még egyik Cayenne divatterepjáró sem állt olyan közel a 911-es sportkocsihoz, mint a mostani.
A négykarikás német gyártó kiváló 3D-hangélménnyel kecsegteti az újgenerációs luxusszedán vásárlóit.
A Skoda a közelgő Frankfurti Autószalon alkalmából újabb terveket villantott, amiben megmutatta, milyen lehet majd a Skoda Vision E.
A Volkswagen mostanság saját magát meghazudtolóan izgalmas modelleket mutat be. Ilyen volt például az Arteon, most pedig itt a vadonatúj T-Roc.
Ezzel a nyitható tetejű olasz sportkocsival simán száguldhatunk akár 300 km/h feletti tempóval is. De persze csak az Autobahnon vagy egy versenypályán.
Szeptember 5-én rajtol el az idei Frankfurti Autószalon, de előzetesen már több nagy gyártó is jelezte, nem vesz részt rajta. Az ok prózai: túl drága, és egyre kevésbé éri meg nekik.
Ha minden jól megy, akkor az elektromos autók tulajdonosai hamarosan elfelejthetik a töltőkábeles macerát.
Az idei év vitán felül egyik legjobban várt újdonsága mifelénk a Dacia Duster második nemzedéke.
Koper kikötőjében forgatták róla az első reklámfilmet.